A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál: az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén – mondta a nemzetgazdasági miniszter a PwC kelet-közép európai régiós áfacsalás elleni konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Varga Mihály hozzátette: az online pénztárgépek bevezetése egyértelmű siker, jelentős többletbevételt hozott a költségvetésnek, ahogy az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetése is. Mindezek alapján adódik a rendszer kiterjesztése – szögezte le. Az elektronikus számlarendszer bevezetésénél sokat várnak attól, ha az adóhatóság naprakész adatbázisokat tud vezetni, gyorsabban tud reagálni a papíron létező, majd eltűnő cégek számlázására, és így megakadályozza az adóvisszaéléseket.
Utalt arra, hogy a kormány támogatja a fordított áfa bevezetését különböző területeken, példaként a sertéságazatot, a mezőgazdasági terményeket, vagy a cukor-, élelmiszerkereskedelmet említette. A magyar álláspont szerint a nemzetközi áfacsalás elleni fellépés leghatékonyabb eszköze a fordított adózás, az unión belül évek óta törekednek ennek a kiterjesztésére, az Európai Bizottság több kezdeményezést elutasított, de a tárgyalások folyamatosak – mondta. Megjegyezte: a cseh pénzügyminiszterrel sokat dolgoznak azon, hogy az egyes tagállamok szuverén döntésén múlhasson a fordított áfa kiterjesztése. Hangsúlyozta: az áfacsalás európai probléma, a visszaélések függetlenek az adó mértékétől. A hatékony fellépés érdekében szeretnék lerövidíteni az egyes adóhatóságok közötti információcsere idejét is.
Magyarország szeretné elérni a szektorális fordított adózás jelenleginél könnyebb alkalmazhatóságát is – jelezte.
Tovább fehéredhet a gazdaság
Tavaly több mint háromszázmilliárd forinttal emelkedett a forgalmi adó címén befolyt összeg, és ebből legalább 180-190 milliárd forint az online gépek használatából, a gazdaság fehéredéséből eredt. Varga Mihály elmondta, hogy Magyarországon a feketegazdaság és az áfacsalások okozta bevételkiesést évente 500-750 milliárd forintra, az elméleti áfa-alap 15-20 százalékára becsülik.